Copyright © 2025 UNICEF HUNGARY
Az UNICEF 45 éve dolgozik Magyarországon a gyerekekért. A világ egyik legnagyobb gyerekjogi szervezetének hazai képviselőjeként az UNICEF Magyarország elsősorban adományokat gyűjt, hogy segítse a súlyos alultápláltságban szenvedő, tiszta ivóvizet nélkülöző, konfliktus közepette vagy természeti katasztrófa sújtotta területen élő gyerekeket. A szervezet Magyarországon is működtet gyermekvédő programokat, amivel küzd
- a gyerekek jogainak érvényesüléséért,
- a hátrányos helyzetű gyerekek kiteljesedéséért,
- a gyermekbántalmazás -és a gyerekkereskedelem ellen,
- a gyerekek véleményének hangsúlyozásáért,
- a gyerekek jóllétéért.
Története
Az UNICEF 1946-ban lépett először kapcsolatba Magyarországgal, amikor a második világháború után élelemmel, egészségügyi ellátással segítette országunkat. Tejport, ruhát és penicillint szállított az iskoláknak, a kórházaknak és különböző gyermekintézményeknek, malária és vérhas elleni kampányokat szervezett. Az irodát azonban 1949-ben politikai okokból bezáratta az akkori kormány, deklarálva, hogy nincs többé az UNICEF segítségére rászorulva.
1975-ben a Magyar ENSZ Társaság tagszervezeteként alakult meg az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága, mely azóta több szervezeti átalakulást is megért. 2011-ben UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány néven alakult újjá, mely egy bejegyzett jótékonysági és civil szervezet, amelyet a saját vezetősége irányít.
Működése
Az UNICEF az ENSZ gyermekjóléti szervezete, amely jelen van a világ több mint 190 országában. A fejlett országokban, így Magyarországon is nemzeti bizottságok találhatók, olyan független helyi civil szervezetek, melynek formális kapcsolata az UNICEF-fel egy együttműködési megállapodáson alapul. A megállapodás a bizottságokat az UNICEF egyedüli képviselőjeként ismeri el az egyes országokban.
Magyarországon tehát nemzeti bizottság, nem pedig programiroda működik. Bár hazánkban is számos éhező gyermek és komoly probléma van, világszinten vizsgálva nem itt van a gyerekeknek legnagyobb szüksége a segítségre. Az UNICEF azokban az országokban tart fenn programokat, ahol magas a gyermekhalandóság és a gyermekek társadalmon belüli aránya, és alacsony az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem. Ez azt jelenti, hogy az UNICEF olyan országokban nyújt közvetlen segítséget, ahol az adott országnak sem a kormánya, sem a lakossága nem képes segíteni a gyerekeken. Az UNICEF-nek nem Magyarországon van most dolga. Amikor itt volt szükség a segítségre, akkor itt volt az UNICEF. A második világháború után két évig itt is osztott élelmet, oltást, tejet. Most nekünk kell segíteni másokon. Úgy, ahogy akkor tették velünk.

Adományszervezés
Az UNICEF Magyarország elsődleges feladata az adományszervezés. Egyéni, vállalati adományokon keresztül támogatja az UNICEF nemzetközi humanitárius és fejlesztési programjait. Az UNICEF kizárólag önkéntes adományokból gazdálkodik, a nemzeti bizottságok együttesen az UNICEF éves bevételének mintegy egyharmadát teszik ki. Az UNICEF arcaként és elkötelezett hangjaként a többi nemzeti bizottsággal együtt a Magyar Bizottság tehát fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy anyagi forrást gyűjtsön, támogassa, megismertesse a gyermekjogokat, és világszerte láthatóságot biztosítson a szegénység, katasztrófák, fegyveres konfliktusok, gyermekbántalmazás és kizsákmányolás által fenyegetett gyermekeknek.
Gyermekjogi programok
Az UNICEF Magyarországnak adományszervezésen túl hazai programjai is vannak. A gyermekjogok megismerése, tisztelete és védelme érdekében figyelemfelhívó, oktató és érdekérvényesítő munkát végzünk. Például Ébresztő-óra programunk során gyerekek ismerkedhetnek a gyerekjogokkal egy interaktív iskolai óra keretében. A Kilátó Élményprogramunk célja, hogy hátrányos helyzetű gyerekek kulturális- és sportélmények segítségével pszichológiailag megerősödjenek, és ellenállóbbá váljanak az élet kihívásaival szemben. A Rajtad áll a jövőd! programban hátrányos helyzetű fiataloknak biztosítunk lehetőséget az érvényesülésre. A Bárka Tábor szakembereit gyermekvédelmi protokollal, képzéssel és szupervízióval segíti. A cél, hogy a gyerekeket hatékonyan védhessük meg az esetleges bántalmazástól, visszaélésektől.
Többet szeretnék tudni a hazai programokról
Az UNICEF Magyarország csapatának tagjai:
Mészáros Antónia – ügyvezető igazgató
Sebhelyi Viktória – gyermekjogi vezető
Mina Krisztina – adományszervezési vezető
Rubin Kata – kommunikációs igazgató
Kordos Szabolcs – senior kommunikációs tanácsadó
Bárdossy Anna – HR és pénzügyi munkatárs
Medcalf Richárd – pénzügyi és operatív igazgató
Antal Lilla – kommunikációs munkatárs
Matkó Anett – adományszervezési munkatárs
Ujhelyi Lilla – vállalati adománygyűjtési munkatárs
Szlankó Viola – gyermekjogi munkatárs
Horváth Mariann – rendszeres adománygyűjtési csoportvezető (senior)
Bjelik Nikolett – rendszeres adománygyűjtési csoportvezető
Horváth Ármin – adatbázis-kezelő munkatárs
Kabai Katalin – adatbázis-elemző munkatárs
Nemcsek Mónika – rendszeres adományozói kapcsolattartó csoportvezető
Tomity Boglárka – rendszeres adományozói kapcsolattartó
Halász Minka – rendszeres adományozói kapcsolattartó
Rózsavölgyi Aliz – rendszeres adományozói kapcsolattartó
Majsai Virág Eszter – rendszeres adományozói kapcsolattartó
Modla Zsuzsanna – UNICEF Bajnok projekt menedzser
Kovács Hédi – irodavezető, önkéntes koordinátor
Az UNICEF Magyarország kuratóriumi tagjai:
a kuratórium elnöke: dr. Polacsek Csaba (PwC Magyarország, partner)
Blaskó Nikolett (ACG, tulajdonos)
Bodó Teodóra (Bosch csoport, kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgató)
Dr. Ördögh Dalma (Kinstellar, vezető ügyvéd)
Kutas István (Telekom, kommunikációs igazgató)
Orbán Gábor (Richter Gedeon, vezérigazgató)
Veres Tibor (Wallis, tulajdonos)
A felügyelőbizottság tagjai:
a felügyelőbizottság elnöke: Rényi Andrea
ifj. Chikán Attila (Alteo, vezérigazgató)
dr. Petrányi Dóra (CMS Budapest nemzetközi ügyvédi iroda, partner, Közép- és Kelet-Európa regionális igazgató)
Prőhle Gergely
Surányi György
Munkánkat számos önkéntes és vállalat segíti, akik nélkül nagyon nehéz lenne az életünk.
Ezúton is köszönjük segítségüket!
Ha kérdései lennének keressen minket az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
1077 Budapest Wesselényi u. 16.
06-1-201-49-23