KIBER KRESZ az online bántalmazás ellen

Az online világ olyan, mint a közlekedés. Izgalmas, új utakra visz, ám megvannak a maga veszélyei. Segítsük a gyerekeket, fiatalokat, hogy megtanuljanak biztonságosan közlekedni az online térben is. Vegyük észre a jeleket, ha baj van. Hiszen a járványhelyzet hatására még több gyereket fenyeget az online bántalmazás veszélye. Ennek csökkentéséhez adunk most gyakorlati tippeket szülőknek, felnőtteknek az UNICEF Magyarország és a Magyar Suzuki háromrészes webinar sorozatában, amelyhez egy ingyenes online kurzus is tartozik. Tarts velünk te is ezen a KIBER KRESZ tanfolyamon!

JELENTKEZEM

A járványhelyzet miatt sok olyan gyerek lett internethasználó, aki még nem rendelkezik kellő online tapasztalattal és konfliktuskezelési ismerettel. A fiatalok neten töltött ideje is jelentősen megnőtt, így a cyberbullying kockázata is fokozódott. Egyes nemzetközi kutatások szerint az online bántalmazás 2020-ban mintegy 70%-kal növekedett.  Az UNICEF Magyarország Együtt a sértő hangok ellen – KIBER KRESZ című kampánya arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy nagyfokú szülői tudatosságra van szükség ezen a területen is, mert a netes bántalmazás káros mentális hatásai akár hosszú távon is kísérhetik gyermekeinket.

1. rész

Milyen jelekből vehetjük észre, ha egy gyermek cyberbullying áldozatává vagy elkövetőjévé vált? Mit tudunk tenni ennek megelőzése vagy kezelése érdekében? A KIBER KRESZ első részében ehhez nyújtunk gyakorlati útmutatót.

A beszélgetés résztvevői:

  • B. Nagy Réka: énekesnő, az UNICEF Magyarország Együtt a sértő hangok ellen c. kampányának influencere
  • Táler Orsolya: gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetője
  • Tari Annamária: klinikai szakpszichológus, pszichoanalitikus, pszichoterapeuta

Moderátor: D. Tóth Kriszta: újságíró, az UNICEF Magyarország Nagykövete

Érdekel

2. rész

Facebook, Instagram, TikTok, YouTube, Snapchat, Twitter, Pinterest, Viber, WhatsApp… A közösségi média platformokat már számon tartani is nehéz, nemhogy tisztában lenni azzal, milyen kockázatokkal járnak, és melyik biztonsági beállítást nem érdemes kihagyni adataink megfelelő védelme érdekében. A KIBER KRESZ 2. részében ehhez nyújtunk gyakorlati útmutatót.

A beszélgetés résztvevői:

  • Fegyverneki Gergő: magyar-média szakos középiskolai tanár, egyetemi oktató, digitálispedagógia-szakértő
  • Szabó Vera: a feat. Client Service Directora, aktív szerepet vállalt az UNICEF Magyarország 2021 nyarán megvalósult online bántalmazás elleni TikTok kampányának létrehozásában
  • Cseperkáló Csenge: az UNICEF Magyarország Fiatal Nagykövete

Moderátor: Ráskó Eszter: stand up előadó, pszichológus

Érdekel

3. rész

Vajon van tipikus profilja a cyberbullying áldozatainak, elkövetőinek és szemlélőinek? Milyen esetekkel találkoznak a leggyakrabban a kibernyomozók? Mennyire értenek a tanárok az online bántalmazás témájához, és mennyire érzik a saját felelősségüket a megelőzésben és a már megtörtént esetek kezelésében? Mikor érdemes a rendőrséghez fordulni és milyen eljárásra lehet számítani? A KIBER KRESZ 3. részében ehhez nyújtunk útmutatót.

A beszélgetés résztvevői:

  • Balatoni József (Jocó bácsi): történelemtanár, író, blogger, a Felelős Szülők Iskolája előadója, szakértője.
  • Fribék Judit: rendőrszázados, Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – Kiberbűnözés Elleni Főosztály.
  • Szlankó Viola: pszichológus, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetője.

Moderátor: Mészáros Antónia: az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

Érdekel

 

Tudd meg, mit tehetsz az online bántalmazás ellen!

Meghívót küldünk a cyberbullying témájához kapcsolódó online eseményeinkre, elküldjük neked KIBER KRESZ online kurzusunk anyagát és megosztjuk veled a KIBER KRESZ szakmai beszélgetésekről készült felvételeket, hogy bármikor visszanézhesd őket. Légy velünk naprakész az online biztonság témájában is!

IDE KÉREM A TARTALMAKAT!

Teljes név
E-mail cím
Telefonszám

Együtt a sértő hangok ellen

Míg a Kiber Kresz tanfolyam a szülőknek nyújt segítséget, az Együtt a sértő hangok ellen kampány első körben a fiatalokat szólította meg a cyberbullying elleni világnapon, nyár elején. A TikTok közösségi felületen a Z generáció tagjait vonta be sikerrel egy online bántalmazás elleni, innovatív akcióba.

Érdekel a kampány

Ezek is érdekelhetnek

Tanuld meg észrevenni az online zaklatás jeleit!

Tarts velünk az UNICEF Magyarország és a Magyar Suzuki KIBER KRESZ tanfolyamán!

Jelentkezem