Az UNICEF Bajnokai

Sikeres magyarok összefogása a világ legelesettebb gyermekeiért.

Hazánkban számtalan példaértékű vállalkozás virágzik és számos tehetséges magyar ér el tiszteletre méltó sikereket. Ezek mögött az eredmények mögött gyakran olyan emberek állnak, akik a náluk elesettebbek helyzete iránt is érzékenyek, foglalkoztatják őket a globális és a helyi társadalmi problémák és lehetőségeikhez mérten szívesen támogatnak jó ügyeket.  Az UNICEF Magyarország Bajnokai azért álltak a több mint hetven éves múltra visszatekintő világszervezet mellé, hogy segítsék annak gyerekekért végzett munkáját itthon és a világ válságövezeteiben egyaránt – minél szélesebb körben átadva azt a hitet, hogy a boldog gyermekkor a világ valamennyi gyermekét megilleti.

Ki a bajnok?

Az UNICEF Bajnokaiban a győztesek ereje és kitartása a bölcsek felelősségével és az önzetlenek empátiájával társul.

  • Az UNICEF Bajnokai sokfélék. Mindannyian mással foglalkoznak, máshoz értenek, másban bizonyítottak. A közös bennük, hogy vallják: a segítségnyújtás nem csak morális kérdés, hanem a jövő építésének stratégiája. Tudják, hogy mindig a gyermekek a társadalmi fejlődés zálogai, rájuk épülhet csak a folyamatos növekedés, a nemzetek stabilitása, a mindennapi biztonság és a mindenki által vágyott jólét. Bajnokaink tudják, hogy minél több gyermek tudja kiteljesíteni a benne rejlő képességeket, annál előrébb jutunk mindannyian.
  • A UNICEF Bajnokok nyertesek: a bennük lévő erő és állhatatosság is tette őket azzá.
  • De az UNICEF Bajnokok tudatosak is: sosem felejtik, hogy egykor lehetőséget kaptak és hiszik, hogy az mindenkit megillet.
  • A UNICEF Bajnokok inspirálnak: példájukkal hatással vannak másokra.
  • A UNICEF Bajnokok felelősen gondolkodnak: tudják, hogy a legjobb befektetés a gyermekek támogatása.

 

Az UNICEF Bajnok program 2018-as sikerei után idén újra folytatódik. 2019-ben is fantasztikusan sikeres vállalkozók és nagy hatású influenszerek álltak mellénk, az UNICEF missziói mellé, és idejüket, energiájukat, anyagi forrásaikat nem kímélve segítik munkánkat. Örömmel köszöntjük az UNICEF Bajnokai között Peter Grundberget, a Brody Ház Csoport alapítóját, Ferenczi Kristófot, a Kinstellar ügyvédi iroda egyik vezetőjét, Jagasics Hédit, a Sugarbird tulajdonosát, Niszkács Annát, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. társ ügyvezető igazgatóját, Sauska Andreát, a Sauska borászatok tulajdonosát, Strohmayer Jánost, az Egon Zehnder budapesti vezetőjét, Szabó Jucust, az 5 hozzávaló blog szerzőjét, Tomán Szabinát, a Toman Diet alapítóját.

A Bajnok program tavalyi indulásakor már velünk volt, de idén ismét az UNICEF Bajnokaként köszöntjük, Benes Anitát, a Daalarna vezető tervezőjét, Béres Alexandrát,  a Súlykontroll életmód program kidolgozóját; Fördős Zét, a Street Kitchen házigazdáját, a Konyhafőnök állandó zsűritagját; Illés Gabriellát, producert, a Tulipántündér Produkció és a VR Park Budapest tulajdonosát; Kieselbach Anitát, Kieselbach Galéria és Aukciósház tulajdonosát, Kolosi Beátát a Líra Könyv Zrt. vezérigazgatóját, Mihalik Enikőt, a nemzetközi szupermodellt, Szalai Dórit a Chez Dodo alapítóját, Ternyák Katát,  az Imagine szalon tulajdonosát.

Támogasd Te is az UNICEF gyerekekért folytatott munkáját! 

Támogatom

 

 

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek