Copyright © 2025 UNICEF HUNGARY
Ingyenes szupervízió
Az UNICEF Magyarország az elmúlt időszakban a maga lehetőségeivel segített a gyermekvédelem munkatársainak, az intézmények megfelelő felszerelésével, eszközigényeik kielégítésével, valamint ingyenes szupervízióval, mentálhigiénés szaktanácsadással. Az elmúlt hónapokban több mint 50 szakembernek, több mint 144 óra szupervíziót biztosítottunk, amelyre a tapasztalat szerint igen nagy szükség volt, hiszen a gyermekotthonokban, nevelőszülői hálózatokban a karantén alatt és azt követően is fáradhatatlanul dolgoztak a családjukból kiemelt gyerekekért. A feladatuk most nehezebb volt mint bármikor, hiszen a járványügyi helyzet rendkívüli kihívásokat okozott azoknak a szakembereknek, akik a gyerekekkel dolgoznak. Köszönjük azoknak a több éves gyermekvédelmi és gyermekjóléti tapasztalattal rendelkező szakembereknek a munkáját, akik az UNICEF Magyarország felkérésére vállalták, hogy szaktudásukat ingyenesen a gyermekvédelmi szakmában dolgozó munkatársak szolgálatába állítják. Köszönjük a Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága támogatását is.
A projektben résztvevő szakemberek:
Bálint Eszter (Háttér Társaság; pszichológus)
Bede Nóra (magánrendelés; tanácsadó szakpszichológus)
Bogács Ernő (Szociális és Gyeremkvédelmi Főigazgatóság; döntés- és megoldásközpontú konzutáció)
Csábi Orsolya (magánrendelés; pszichológus)
Danóczi Levente (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat; szociális munkás, pedagógiai szakpszichológus)
Donáth Attila (Magyar Szupervízorok Társasága; szupervízor, tréner)
Gárdos Mária (magánrendelés; szociális munkás, pszichológus)
Köves Panna (Belső-Pesti Tankerületi Központ; pszichológus)
Orbán Dóra Katalin (Szociális és Gyeremkvédelmi Főigazgatóság; pszichológus, szupervízor)
Pintér Gabriella Márta (magánrendelés, pszichológus, pár- és családterapeuta-jelölt)
Rózsa Mónika (NoBadKid Alapítvány; pszichológus)
Szűcs Enikő (Bárányfelhő Fejlesztő és Terápiás Központ; pszichológus, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens, családterapeuta jelölt)
Vaskuti Gergely (pszichológus, kriminológus)
Wiesner Zsóka (Magyar Szupervízorok Társasága; szupervízor)
Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!
Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.
Copyright © 2025 UNICEF HUNGARY