2018. március 15-én lesz hét éve, hogy Szíriában kitört a polgárháború. Sajnos a gyerekek számára még mindig ez az egyik legveszélyesebb ország a régióban. Körülbelül 13 millióan szorulnak valamilyen humanitárius segítségre, ennek nagyjából a fele 18 év alatti gyerek. A második világháború óta nem volt példa ilyen hatalmas humanitárius krízisre a világon.

A szír gyermekek az erőszak számos formájának vannak napi szinten kitéve, beleértve a kizsákmányolást, a gyerekmunkát, a szexuális erőszakot, a kötelező katonai hadviselést, valamint a korai kiházasítást.

A szír polgárháború következtében a környező országokban (Jordánia, Irak, Libanon, Törökország, Egyiptom) jelenleg kb. 5,4 millió szír menekült tartózkodik, ebből 2,5 millió kiskorú.

Sajnos a konfliktust súlyos emberi jogi jogsértések is kísérik, annak következtében, hogy egyes támadások sűrűn lakott területeket érnek, amelyek nagy számban találják el a civil lakosságot. A bombázások gyakorta célozzák meg az alapvető szolgáltatások infrastruktúráját, amely alól nem képeznek kivételt a kórházok és iskolák sem. Napi szintű problémává vált az áram és a víz hiánya.

A polgárháború kirobbanása óta:

  • Több mint 3 millió 5 éven aluli gyermeknek van szüksége sürgős élelmezési segélyre, közülük 20.000 súlyosan alultáplált.
  • Az iskoláskorú gyerekek közül 1.750.000-ren nem tudnak iskolába járni és további 1.350.000 főt fenyeget annak a veszélye, hogy nem folytathatja tovább tanulmányait.
  • 2017-ben 26 támadást regisztráltak oktatási intézmények ellen és 107 támadást követtek el egészségügyi intézmények és azok dolgozói ellen.
  • Ötből négy szír él szegénységben, 6,5 millióan mélyszegénységben.
  • Ma 7 millió ember szenved élelmiszer-bizonytalanságban, amelynek következményeként sokaknak gyermekként munkát kell vállalnia, hogy családjaiknak segíteni tudjanak. Ez pedig nemcsak a játéktól és a tanulástól veszi el az értékes időt, de a nehéz fizikai munka gyakran szellemi és testi sérülésekhez is vezet.
  • A megsemmisült vagy megsérült vízellátás következtében a népesség 70%-a számára bizonytalan a tiszta ivóvízhez való hozzáférés.
  • A háztartások bevételeik körülbelül 25%-át költik a mindennapos vízszükségleteikre.
  • A polgárháború kirobbanása előtt 80%-os volt a beoltottak aránya, 2017-re ez 41%-ra csökkent.
  • Közel 400.000 ember van fogságban a 2013 óta ostrom alatt álló Kelet-Gútában. Az UNICEF becslései szerint a fogságban lévők fele gyermek.
  • Háromból egy iskolát nem lehet rendeltetésük szerint használni, mert megsemmisült, megrongálódott, óvóhelyként szolgál vagy a katonaság vette igénybe.

 

Az UNICEF 2017-ben a Szíriai Arab Köztársaságban:

  • Országszerte közel 14,6 millió ember jutott rendszeresen tiszta ivóvízhez a fertőtlenítéseknek köszönhetően.
  • A gyermekbénulásos járvány kitörése után az UNICEF védőoltás kampánya 260.000 öt éven aluli gyermekhez jutott el.
  • Több mint 287.000 1 éven aluli gyermek részesült rutin védőoltásokban.
  • Az UNICEF segítségével több mint 1,8 millió gyermek részesült formális oktatásban, és körülbelül 113.000-en részesültek valamilyen informális oktatásban.
  • Több mint 496.000 gyerek és felnőtt vett részt gyermekvédelmi és pszichoszociális segítséget nyújtó programokon.
  • Az UNICEF által több mint 1 millióan részesültek egészségügyi ellátásban és kb. 1,7 millió gyermeknek, várandós nőnek és kismamának juttattak élelmezési segélyt.
  • Körülbelül 1,7 millió gyermek részesült a taposóaknákkal és fel nem robbant fegyverekkel összefüggő veszélyekről szóló oktatásban és 238.000 gyermek jutott hozzá pszichoszociális segítséghez.
  • A legvédtelenebb gyerekek közül, beleértve a fogyatékkal élőket és az otthonaikat elhagyni kényszerülőket, 487.000-en kaptak segélycsomagokat és évszaknak megfelelő ruházatot. Több mint 6100 család részesült rendszeres pénzbeli segélyezésben, ezáltal segítve gyermekeik alapvető ellátását.

 

Ezeknek a gyerekeknek az élete forog kockán. Ha nem nyújtunk nekik azonnali segítséget,  elveszíthetik az utolsó esélyüket is arra, hogy a jövőben boldogulni tudjanak – úgy, ahogy már elvesztették otthonaikat, iskoláikat és közösségeiket.

Az UNICEF a konfliktus kezdete óta a helyszínen van, és elősegíti, hogy a történelem egyik legnagyobb humanitárius segélyakciójának keretében a lehető legtöbb gyermek védelmet kapjon.

A remény rajzai

A remény rajzai egy olyan oldal, ahol a szíriai háborút elszenvedő gyerekek trauma rajzait lehet átrajzolni.

A szíriai krízisben született gyerekrajzok sajnos nem igényelnek mély elemzést, de fontos tanulsággal szolgálhatnak – nekik és nekünk is. Egy élete elején járó gyerek még nem rendelkezik olyan szókinccsel, hogy megfelelően kifejezze magát vagy belső gondolatait. Ezért legtöbbször rajzolás útján próbálják megosztani belső lelki vívódásaikat, önmagukról kialakult képüket, társas kapcsolataikról alkotott véleményüket és a világban elfoglalt helyükről összeállt nézeteiket.

Alakítsd a remény ceruzájával a szír kisgyerekek jövőképét!

Átrajzolom a szomorú rajzokat

 

Friss híreink a témában

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek