Így segíti az UNICEF a koronavírus elleni harcot Európában

A koronavírus-járvány kapcsán az UNICEF 22 országban folytat segítségnyújtó tevékenységet Európában és a szomszédos régiókban. Ezeken a területeken fejlettebb és alacsonyabb jövedelmű frontier országok is találhatók, a válsághelyzet kezelése azonban mindannyiuk számára kihívást jelent. Szervezetünk a járványban kiemelten érintett országokban egészségügyi segélyszállítmányokkal támogatja a koronavírus elleni harcot.

Az UNICEF a koronavírus megjelenését követően azonnal megkezdte a járvány elleni védekezést, amelynek során közel 6 tonna védőmaszkot, védőruházatot és egyéb védőfelszereléseket szállított a járvány gócpontjába, a kínai Wuhanba, majd a járványhelyzet eszkalálódásával egyre több országra is terjesztette ki a segítségnyújtást. Szervezetünk jelenleg Európában is aktív részese a koronavírus elleni harcnak, ahol elsősorban a vírusos betegeket kezelő egészségügyi intézményeket látja el orvosi eszközökkel és védő felszerelésekkel, a kiszolgáltatott helyzetben lévő közösségek számára pedig higiéniai csomagokat biztosít.

A vírus európai gócpontjának számító Olaszországba március végén érkezett meg szervezetünk első szállítmánya, amely egészségügyi védőfelszereléseket – többek között sebészi maszkot, gumikesztyűt, védőruhát és lázmérőket – tartalmazott. A készleteket azonnal kiosztották azokban az egészségügyi létesítményekben, ahol nagy számban kezelnek koronavírus fertőzötteket.

Április közepén Horvátországot is elérte egy 4 tonnányi segélyszállítmány, amely szervezetünk koppenhágai raktárából érkezett Zágrábba. A rakomány 30.000 védőmaszkot és gumikesztyűt, 18.000 védőruhát, 4.000 veszélyes orvosi hulladék tárolására alkalmas szemetest, 2.500 védősapkát és 130 pár gumicsizmát tartalmazott. A horvát fővárost az elmúlt hónapban földrengés is sújtotta, emiatt számos helyi család él jelenleg átmeneti szállásokon. A kiszolgáltatott helyzetbe került családok számára 7 raklapnyi higiéniai csomagot biztosítottunk a rakományunkban.

A járványban kiemelten érintett Spanyolországba szintén megérkeztek az UNICEF-es rakományok. Szervezetünk a dél-európai országba első körben 48.000 tétel kézfertőtlenítőt, és 7.200 pár kesztyűt juttatott el április elején. A hónap közepén elindított utánpótlással 418.000 maszk, 100.000 tesztkészlet, 1.000 egyéni izolációs védőfelszerelés, 44.600 kézfertőtlenítő és több mint 1 millió pár védőkesztyű érkezett az országba. Kelet-Ukrajnába szintén a napokban érkezett meg a segítség 145 higiéniai csomag formájában, amelyet 13 egészségügyi intézménybe juttattunk el.

Az orvosi eszközök és védőfelszerelések elsősorban az egészségügyi intézmények munkáját hivatottak megkönnyíteni, szervezetünk azonban azokról a hátrányos helyzetű vagy elszigetelt területeken élő közösségekről sem feledkezik el, akik legkevésbé felkészültek a járvány elleni védekezésre. Ezen közösségek számára az UNICEF többek között szappanból és fertőtlenítőszerekből álló higiéniai csomagokat biztosít. A segítség nyújtás kereteben Szerbia roma közösségeiben mostanra 1300 higiéniai csomagot osztottunk szét, az Észak-macedón Köztársaságban pedig 1000 csomagot juttattunk célba, ezáltal 500 helyi család vírus elleni védekezését támogattuk.

A koronavírus-járvány elleni globális fellépés részeként az UNICEF összesen 5.2 millió gumikesztyűt, 1 millió orvosi maszkot, 267.831 N95 típusú lélegeztető gépet, 230.395 köpenyt és 13.128 védőszemüveget juttatott el a járvány által leginkább érintett európai és Európán kívüli területekre.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek