“Három napig gyalogoltunk és most sátorban élünk. Mindenünk csupa víz és sár. (…) Van egy nagyon beteg gyermekem, aki sürgős műtétre szorul, de nem engedhetem meg magamnak az operációt. Ha meghal, csak annyit tehetek, hogy eltemetem” – osztja meg félelmét Nadia, aki az Idlib környéki Saraqib városából menekült el gyermekeivel.

A 10 éves Abdallah elkeseredetten vár a szüleire, akik épp most pakolják össze a család megmaradt ingóságait. „Láttuk, hogy mindenki elmenekült, és most mi is útra kelünk. A falunkat bombatámadások érték, ezért megyünk egy másik helyre. Oda talán nem követnek a bombák” – meséli szomorúan a kisfiú.

„A harcok elérték a mi falunkat is. El kell menekülnünk, mert a kisöcséim és anyukám állandó félelemben élnek. (…) Az utcánkat és a mellettünk lévő utcákat is bombatalálat érte, emiatt sok szomszédunk meghalt”– meséli a 11 éves szíriai kislány, Nour, miközben alig tudja visszafogni a könnyeit.

Az északnyugat-szíriai harcok elől mindenki azzal menekül, amivel csak tud: aki teheti kisteherautón vagy személyautóval, mások motorbiciklivel vágnak neki a bizonytalan útnak.

A menekülő családok sokszor a szabadban, vagy rögtönzött sátrakban húzzák meg magukat. A fűtetlen hajlékok azonban szinte semmilyen védelmet nem nyújtanak a zord téli időjárással szemben, ezért számos gyermek életét fenyegeti a kihűlés veszélye.

Egy kisfiú áll a család sátra előtt a szír-török határon. A gyermeken és hozzátartozóin kívül 500 másik család él hasonló fűtetlen hajlékokban ezen a területen. Valamennyien a Kelet-Gutában és Idlib környékén dúló erőszak elől menekültek ide.

“A harcok miatt öt éve arra kényszerültünk, hogy elhagyjuk otthonunkat. A férjem és én azóta alig tudunk elegendő ételt szerezni, valószínűleg ezért született a lányom, Zahra ilyen rossz egészségügyi állapotban” – mondja Alaa, a kislány édesanyja.

Az UNICEF által támogatott mobil egészségügyi- és táplálkozásszakértő csapatok meglátogatták Zahrát és édesanyját aleppói otthonukban, és a gyereket terápiás élelmiszerrel, a szülőket pedig tanácsokkal látták el annak érdekében, hogy Zahra mielőbb felépülhessen az alultápláltságból. A kislány ma már sokkal jobb állapotban van.

Janna számára nehezen indult az élet. Édesanyja alultápláltságban szenvedett, a kislány pedig sárgasággal jött világra. Születésekor inkubátorba helyezték és mesterségesen táplálták, mert a legyengült édesanya sajnos nem tudta szoptatni. Most nagymamája vigyáz rá.

Miután ellátogattak az UNICEF által támogatott klinikára, Janna terápiás kezelést kapott, és ma már a gyógyulás útján van.

A bombázások a gyermekeket sem kímélik. A képen látható kislány február 25-én sérült meg, amikor egy átmeneti szállásként funkcionáló iskolát ért találat Maaret Mesrin városában.

Az északnyugat-szíriai családok helyzetét tovább nehezíti, hogy az egészségügyi intézmények nagy része megsemmisült vagy bezárt a harcok miatt. Az Aleppo kormányzóságának nyugati részén található utolsó két működő kórházat például február végén érte támadás, ezek közül az egyik szülészet, a másik egy gyermekkórház volt. A képen a Darat Izza Kórház romjai láthatók.

A nevem Hussein, 10 éves vagyok. Két éve dolgozom egy szerelőműhelyben. Csak egy hónapot járhattam iskolába, azután abba kellett hagynom. Muszáj volt elkezdenem dolgozni, hogy pénzt keressek, és segítsek a családomon. A testvéreim elmenekültek. Nem tudom, hogy hol vannak most, de nagyon hiányoznak. Az az álmom, hogy egy nap saját boltot nyitok, többet fogok keresni, és saját alkalmazottaim lesznek.

Imadnak hívnak, 13 éves vagyok. Három éve hagytam ott az iskolát, és két évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni egy autószerelő műhelyben. Heten vagyunk a családban, én vagyok a legidősebb fiú. Egyszerű életet élünk. A családban rajtam kívül senki sem talál munkát, mert nincsenek munkahelyek. Engem szerencsére felvettek, így legalább van mit ennünk. Mivel én vagyok az egyetlen kenyérkereső, az egész család tőlem függ. Nincsenek álmaim. Túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy álmodjak vagy játsszak, mint a többi gyerek. Alig keresek 5.000 szír fontot (kb. 3000 forint) egy héten.

Ibrahimnak hívnak, 13 éves vagyok. Hat évvel ezelőtt el kellett menekülnünk az Aleppo közelében lévő otthonunkból a harcok miatt. Szinte semmit se vittünk magunkkal, csak néhány ruhát. Nagyon szomorú voltam, hogy ott kellett hagynom a biciklimet. Iskolába se járhattam többé hatodik oszályos korom óta. A szüleim azt akarták, hogy tanuljak és később egy komoly szakmában helyezkedjek el. Ha a dolgok jobbra fordulnak, szeretnék visszamenni az iskolába. Régen a matematika volt a kedvenc tantárgyam, mérnök szerettem volna lenni.

Egy a számos iskola közül, amely a háború áldozatává vált. Az intézmény február 25-én dőlt romba, miután Idlib tartomány északi részén tíz iskola és óvoda került célkeresztbe. A bombázásokban legalább kilenc gyermek és három pedagógus vesztette életet.