A legkegyetlenebb háborúk legvédtelenebb áldozatai: gyerekek

Az elmúlt harminc évben nem volt példa arra, hogy annyi ember éljen konfliktus sújtotta területeken, mint napjainkban. A pusztító harcok elsődleges áldozatai most is a gyerekek, akiknek gyakran egész gyermekkorát felölelik az elhúzódó harcok. A menekült családok gyermekei különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak: számos gyermek a háborúk alatt született, így soha nem tapasztalhatta meg a stabil, biztonságot jelentő otthon fogalmát.

Válsághelyzetekben a gyermekjogok sokszor szinte semmilyen védelmet nem élveznek. Csak tavaly, naponta legalább 45 alkalommal, globálisan több mint 170.000 alkalommal érte súlyos sérelem a gyerekek olyan alapvető jogait, mint a védelem és az egészséges élet biztosítása. Egyre növekszik azon gyermekek száma is, akik támadás áldozataivá válnak:

2019-ban háromszor annyi gyermek sérült meg vagy vesztette életét fegyveres konfliktusokban, mint az elmúlt évtized elején.

Állj ki Te is a gyermekek védelméért!

 

Segítek

Támogasd az UNICEF munkáját, hogy minden veszélyben lévő gyermeket elérhessünk!

 

Szíria, Jemen, Irak, Afganisztán, Dél-Szudán, Szomália, Palesztina, Ukrajna – csak néhány azokból az országokból, ahol a legnagyobb kihívásokkal néznek szembe a gyerekek. 2020-ban 59 millió gyermek szorul vészhelyzeti segítségre, 64 országban.

Hogyan segít az UNICEF a konfliktus sújtotta területeken?

Az UNICEF számára prioritás, hogy a válságövezetekben folyamatosan biztosítva legyen a gyermekek iskoláztatása. Az oktatás azért kulcsfontosságú része segítségnyújtó munkánknak, mert általa a gyermekek visszatérhetnek az ismerős napi rutinhoz, képességeik szerint fejlődhetnek, és egész egyszerűen gyereknek érezhetik magukat. Ez utóbbi jelentős segítséget nyújt számukra a megrázkódtatások feldolgozásában. Az oktatás emellett az egész társadalom érdekét szolgálja (békeidőben és háborús konfliktusok közepette egyaránt), mivel csökkenti a társadalmi különbségeket, a gyermekeknek pedig pozitív jövőképet ad. Az UNICEF akár néhány nap alatt képes felállítani egy sátoriskolát, és az úgynevezett “iskola a dobozban” csomagjával a gyermekek alapvető tanszereiről is gondoskodik.

Segítek

Gyermekéletek az erőszak árnyékában

A válságövezetekben élő gyermekek közül sokan nem tudják feldolgozni az átélt szörnyűségeket, emiatt folyamatosan rémálmoktól és pánikrohamoktól szenvednek. Az UNICEF ezért a pszichoszociális segítségnyújtás keretében képzett pszichológusok és szociális munkások bevonásával támogatja a traumatizált gyermekeket és nevelőiket a lelki megrázkódtatások feldolgozásában. Emellett a gyermekek testi épségének megőrzése érdekében szervezetünk olyan alternatív balesetmegelőzési órákat tart a gyermekeknek, amelyek által megismerkednek az olyan rájuk leselkedő veszélyforrásokkal, mint amilyenek a harcokból visszamaradt aknák, robbanószerek és lövedékek. A harcászati eszközök azért veszélyesek a gyermekek számára, mert kinézetük alapján sok gyermek játékszernek vélheti őket.

Segítek

2019-ben elért eredményeink:

Az UNICEF mindent megtesz annak érdekében, hogy a vészhelyzetekben a gyermekek azonnali szükségletei biztosítva legyenek. A konfliktus sújtotta területeken ezért elsődleges feladatai közé tartozik az élelmezés, a vészhelyzeti egészségügyi ellátás, valamint az alapvető higiéniai feltételek megteremtése. Szervezetünk a nehéz helyzetben lévő családok ivóvízellátásáról is gondoskodik: részt vesz a vízellátó rendszerek rehabilitálásában, víztartályokat állít fel, szükség esetén pedig akár kutakat is fúr. 2019-ben az UNICEF összesen 32.2 millió ember ivóvízellátásáról gondoskodott világszerte.

Támogasd Te is a háborúban élő gyermekeket!

A legkisebb adomány is életeket változtathat meg.

SEGÍTEK